FAIPAR, FAKERESKEDELEM, KÉZMŰVESSÉG HAGYOMÁNYA

A 18. század elején a bencés szerzetesek a Felvidékről erdőműveléshez értő szlovák családokat telepítettek le a faluban.

 

A családok erdőirtással jutottak termőföldekhez, azonban a táj kedvezőtlen éghajlata miatt szőlő, kukorica és egyéb melegigényes növények számára nem volt alkalmas. Kisebb mértékű gazdálkodás mellet az emberek az erdő nyújtotta lehetőségeket igyekeztek kihasználni. Virágzásnak indultak az erdei iparok: a szén- és mészégetés, a favágás és faragás és mellettük az erdei pásztorkodás. 

 

FARAGÓ FALU

A 19. századra híressé vált a bakonybéli fafaragás, és vele a fogalommá vált, a hasított bükk fából faragott, főzve hajlított, toldottágú, bakonybéli favilla. Az évente százezer számra készített eszközök a faluzó utak alkalmával és vásárokon, távoli vidékek piacain lelt gazdára. A kevés földdel rendelkező fafaragók pedig a környező országokban is vállaltak famunkát.

Nagy tételben vásároltak külföldi – elsősorban szerb, horvát, román, bolgár – kereskedők is Bakonybélben készült szerszámokat. A helybéliek a villák mellett a szénamunkák egyéb eszközeit is elkészítették, és minden olyan eladható tárgyat, amire a fa, különösen a leggyakoribb bükkfa tulajdonságai alkalmasak, és amire a ház körül igény volt. Például szekér alkatrészek, szerszámnyelek, létrák, egyszerűbb bútorok, faedények. Történelmi források bizonyítják, hogy mindig dolgozott néhány esztergályos is a faluban. A második világháborút követő társadalmi és gazdasági változások nyomán lehanyatlott a hagyományos faipar.

 

KACATGYÁR

A háziipari tevékenységen kívül a 20. század elején a faipari szövetkezeti forma is megjelent. A bakonybéli Játékgyárban – létét a Gyár utca neve őrzi – kerekeken guruló fa játékok, gyerekszékek, etetőszékek készültek. A falubeliek Kacatgyárnak nevezték el. Ám a gyárban szükség szerint állítottak elő vasúti talpfát, péklapátot, szerszámnyelet is. 1964-től kényszerű egyesülés nyomán a termelőszövetkezet melléküzemágaként folytatta munkáját 1989-ig. A század végén fellendült kisüzemi vállalkozások másfajta termékkörrel vitték tovább a „fafaragó falu” hagyományát.

Napjainkban mintegy 20 kisvállalkozás foglalkozik nyílászárók, bútoralapanyagok, épületfák, lambériák, parketták készítésével. 

A faszerszám-készítés hagyományáról a Bakonybéli Tájház kiállításán kaphat részletes tájékoztatást az érdeklődő.

 

A BAKONYI SERTÉS

Az Észak-Bakony erdős vidékén a megélhetést még számos mesterség biztosította. Az egyik az állattartás, amelyhez az erdei termények, makkok, valamint a kaszálók és rétek adták a takarmányt. A 18. század elején betelepült falvak juhait, marháit ridegen, azaz egész évben az erdőn tartották. Híres volt a bakonyi sertés, ami a többi fajtától eltérő, erős csontú, rostos húsú, mozgékony és edzett faj volt, amely keveredett a vaddisznóval. Erős szálú szőrzetét rőt – vagy szürkésfeketének, természetét „vadnak” és „erdeinek” írták le. Jól tűrte a lábon hajtást, ezért távoli, szász, frank, cseh, délszláv területekre is vitték, és vették húsáért. Ám a 19. század közepén nagyobb volt a kereslet a zsírosabb fajták iránt, így ez a tiszta „bakonyi” fajta teljesen eltűnt. 

 

MÉSZ- ÉS FASZÉNÉGETÉS

Jelentős jövedelmet biztosított a mészégetés, illetve a faszénégetés, amelyhez a követ, a fát a hegy helyben biztosította. A meszesek maguk fejtették az alkalmas követ. A kitermelt mészkő helyén képződött gödröt használták ki a kemence kialakításához. A 200-400 mázsa kő 3-4 napig égett folyamatos tüzelés mellett. A faszénégetők 10-12 szekér fát raktak egy égetésre a boksába, rendszerint gyertyánt, bükköt, kőrist, mert ezekből olyan kemény szén lett, „amit kiváltképp szerettek a kovácsok”. A meszet, a faszenet maguk adták el, vagy faluzó fuvarosokra bízták. Bakonybélben az 1990-es években gyújtottak be utoljára boksát. A Gát-hegy oldalában az utolsó mészégetők segítségével rekonstruált a faluközösség egy mészégető kemencét.

„Fogai közt a szopóka, feje fölött a bodor pipafüst, izmos két kezében a vonókés: úgy ül a fafaragó béres azon a vonószéken, mint a huszárgyerek a pejló tetejében.”   (Eötvös József) 

 

 

Kérdések és válaszok az információs táblákhoz

Kérdés:

Mi a vonókés?

 

Válasz:

A vonókés a faragópadba – vonószékbe – fogott fatárgyak megmunkálására való, két fogantyúval ellátott kés, szerszám.